A konfliktusok típusai
A konfliktusokat az érintettek szintjei alapján az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:
Ahogy az a történeti áttekintésből is kitűnik, egyrészről beszélhetünk személyen belüli ún. intraperszonális konfliktusról. Ekkor a személyiség egyes részei között, vagy szerepeink között, szerepeinken belül zajlik a viszály. Gondoljunk itt akár egy középvezető belső őrlődéseire, mikor egyrészről a felettesei felé való megfelelés, a rátermettség és lojalitás bizonyítása, másrészről viszont a beosztottjai érdekeinek képviselete, a munkatársakkal való korrekt, nyílt légkör megteremtése is feladata, ám ezek a kettős szerepek adott szituációkban, pl. leépítés, költségcsökkentés, komoly visszásságokat eredményezhetnek. Ilyen esetekben az érzelmek fontos szerepet játszanak, vívódásaink, bizonytalanságunk tör felszínre, ám az idők során megtanuljuk elviselnie konfliktusokat, és képesek vagyunk kontrollálni reakcióinkat.
Másrészről beszélhetünk személyek közötti (interperszonális) konfliktusokról is. Ilyenkor két vagy több személy érdekei, szükségletei, vágyai ütköznek, ezek hatással vannak önbecsülésükre, indulataikra, meggyőződésükre. Sokszor az effajta vitákat a két fél közötti kommunikációs problémák, egymás melletti elbeszélés, dühből, méregből megfogalmazott sérelmek zsákutcákba terelik, így elsődleges a konfliktuskezeléséhez ezek orvoslása és az újabb gátak kialakulásának megakadályozása. Az interperszonális konfliktusoknál jelentős szerephez jutnak a résztvevők erő- és hatalmi pozíciói, valamint a mások befolyásolásának, manipulálásának képessége.
Gondoljunk csak újfent egy beosztott és vezető közötti vitás helyzetre, melyben az információval való ellátottság, a munkáltatói-munkavállalói szerepkörök, a megoldásra rendelkezésre álló eszközök és ezek felett való rendelkezési jogosultság, mind meghatározzák az érdekérvényesítés lehetőségét és az alá- és fölérendelt viszonyból eredően gátakat, akadályokat húzhatnak a játékosok közé. Mivel a fenti helyzetek számos olyan adottságból eredeztethetők, melyek nem felszámolhatóak, így a konfliktusok sem mindig eliminálhatók, van, hogy csak elviselhetővé tehetők annyira, hogy a mindennapjainkat nem jelentősen határozzák meg és életminőségünk nem romlik általuk. Bár testünk sok mindent elárul viszonyulásunkról a non-verbális kommunikáció által, a személyközi konfliktusok kezelési módszerei elsődlegesen kommunikációs alapúak, hiszen kialakulásának okai is azok.
Amikor már nem csak egyes személyek, hanem csoportok közötti konfliktusról beszélünk, akkor fontos hangsúlyozni ezek kettősségét a szervezeten belüli helyzetekben. A csoportközi konfliktusok részben hasznos kohéziót, egységet generáló erők, hiszen az adott csoport tagjai között olyan köteléket, összetartást hoznak létre, mely a közös „ellenségképből” kiindulva elhomályosítanak egyéb különbözőségeket is. Másrészről viszont a hosszan elhúzódó, szakmaiságot, objektivitást nélkülöző vitás helyzetekben olyan árkok mélyülhetnek a különböző egységek között, amelyek felszámolása nélkül, azok kiterjedésével a teljes szervezet alapjai is meginoghatnak.
Jelentős szerepet játszanak kialakulásukban a hatalmi viszonyok, és láthatóvá válnak az értékkülönbségek. A csoportközi konfliktusok kezelését tervezetten, előre végiggondoltan, stratégiaszerűen kísérlik meg a szereplők, ennek köszönhetően feloldásuk jellemzően tárgyalások útján megy végbe az érdekek és a pozíciók mentén.
Személyek és csoportok közötti konfliktusokkal a szociálpszichológia foglalkozik. Ez a szakterület konfliktuselemző és –csökkentő eljárásokat dolgoz ki, amelyek nagy társadalmi feszültségek (pl. sztrájktárgyalás) esetén segíthetik a kompromisszumos megoldások elérését. Gondolkodók egy csoportja szerint (Marx, Engels, Lenin, Lukács György) a nagyobb társadalmi egységek közötti jogi-, tulajdoni viszonyok, helyzeti ellentétek, osztály- és fejlődési különbségek miatt szükségképpen kialakulnak konfliktusok, míg mások szerint (T. Parsons, P.F. Bourdieu, J. Habermas) a társadalmi alrendszerek eredendő kapcsolatából fakadó döntési és hatalombirtoklási előnyök és hátrányok szabályozzák a konfliktusképződést. Számos elmélet szerint a konfliktusok csupán korai válság-előrejelzések, több kutató a társadalmi-anyagi javak szűkösségéből és elosztási egyenlőtlenségéből vezeti le elméletét.
A szociálpszichológia figyelmeztet arra, hogy a tömegesen megjelenő, de elfojtott ellentétek nem kívánatos konfliktusok irányába hatnak. Ez a megállapítás napjainkban sajnos még időszerűbbé vált, mivel a gazdasági válság hullámai komoly társadalmi nehézségeket, növekvő munkanélküliséget, elszegényedő tömegeket eredményeztek, melyek kilátástalanságukat, frusztrációjukat szükségképpen sztrájkokban, tüntetésekben, utcai zavargásokban vezetik le. Nem véletlenül zajlanak komoly viták a vezető politikai, gazdasági szakemberek körében arról, hogy az Eurózóna jelenlegi válságát ún. „pénznyomtatással” vagy megszorító intézkedések alkalmazásával lehet-e megoldani. Míg az előbbi elmélet a kormányok számára nagyobb költekezést enged meg és ezáltal jelentős forrásokat biztosít akár a szociális kiadások növelésére is, addig az utóbbi megoldás szigorú költségcsökkentő intézkedések bevezetését, az állami juttatások, segélyek megnyirbálását eredményezné, s így a társadalmi válságot mélyítené tovább. Nem könnyű a helyes válasz megadása.