Konfliktuskezelési módszerek összehasonlítása II.

3.  Születik-e formális döntés a folyamat végén és az kötelező érvényű-e az érintettek számára?

Mivel a tárgyalásban való részvétel önkéntes, így formális döntés nem születik a folyamat végén, ám ha a résztvevők maguk fontosnak tartják és megállapodnak róla, hivatalos formába önthetik egyezségüket. Elmondható, hogy jellemzően a nyertes/vesztes vagy kedvezőbb esetekben a nyertes/nyertes szituációra törekszenek a felek, emellett a döntés meghozatala is kizárólag rajtuk múlik, így annak érvényessége hosszabb távon is fenntartható lehet.

Míg a mediátor csak a vita moderálásának kézben tartásával segíti a konfliktus feloldását és azt, hogy a résztvevők a saját döntésük alapján engedményeket téve, közös álláspontra jussanak, addig a döntőbíró mérlegeli a tudomására hozott információkat, megoldási javaslatokat és azok alapján hozza meg a jellemzően kötelező érvényű döntését, törekedve arra, hogy mindkét fél érdekei egyenlő arányban érvényesüljenek.

Munkahelyi környezetben a közvetlen vezető töltheti be ezeket a szerepeket, hiszen tekintélyét latba vetve, a munkavégzés hatékonyságának és a munkahelyi légkör normalizálásának érdekében kötelezheti a vitázókat a problémák feltárására és közös megbeszélésére. A nyitott, egy légterű modern irodák jellemző problémája napjainkban a szellőzés, világítás kérdése és egyben a legfőbb feszültségek forrása is. A légkondicionáló berendezés használata az ahhoz közel ülő személyek számára mindig megterhelőbb lehet, mint a helységben távolabb elhelyezkedők esetén, így egy ebből kirobbanó vulkán esetén jó megoldás, ha a helyi vezető szabályokat fektet le a ki/bekapcsolást vagy a maximális/minimális hőfok meghatározását illetően.

Pereskedés esetén már jellemzően nagyon kiélezett helyzetről, kommunikációra képtelen felekről és a másikat leginkább legyőzni akaró személyekről beszélünk. Ezekben a szituációkban már nem is az eredeti problémáról szól a vita, hanem minden korábbi vélt és valós sérelem összeadódik, nem is a saját igazunk, hanem a másik fél bűnösségének bizonyítása, rossz színben feltűntetése a cél. Mivel a legfőbb hatalom, a bíró hozza meg a kötelező érvényű, végső döntést az érvek és ellenérvek részinformációi alapján, így az is előfordulhat, hogy a folyamat végén mindkét személy vesztesnek érzi magát, mivel érdekei nem vagy nem olyan mértékben, módon érvényesültek, ahogy azt ő elgondolta.

Példaként gondoljunk egy olyan kisvállalkozásra, aki egy nagy megrendelőjével szemben kerül szorult helyzetbe egy hibás teljesítés okán. Tegyük fel, hogy ez a kft több informatikai fejlesztőmérnököt is foglalkoztat, akiknek részben feladata új megoldások kitalálása, részben a vevő megrendeléseinek megfelelő alkalmazások előállítása. Egyik alkalommal egy multinacionális vállalat megbízza a vállalkozást egy új felhasználói felület kidolgozásával, melynek specifikációját leegyeztetik a felek egymással, azzal a kikötéssel, hogy a projekt előrehaladása során folyamatosan definiálják a kérdéses igényeket és feladatokat. Az idő előrehaladtával az alkalmazás a megrendelő kéréseinek megfelelően elkészül, az a fejlesztők gépein több alkalommal tesztadatokkal kipróbálásra kerül, ám mikor a vevő hálózatain történő futtatásra kerülne a sor, már meglévő adatbázisokhoz való csatlakozásra lenne szükség, kiderül, hogy a speciális tűzfal szabályoknak, adatvédelmi beállításoknak és a már meglévő rendszereknek nem felel meg az új fejlesztés. Mivel a specifikációban ezeknek a paramétereknek a rögzítésére előzetesen nem került sor, így a vállalat a költségek kifizetését megtagadja. A kisvállalkozás vezetője viszont ezt jogszerűtlennek tartja, s mivel a kieső bevétel számára komoly nehézséget okoz, megegyezésre viszont nincs mód, hiszen csak a fejlesztés újrakezdésével lehetne orvosolni a problémát, így perre viszi az ügyet.

A hosszas tárgyalási procedúrát követően meghozott döntés azonban egyik fél számára sem zárul kielégítően, hiszen a multit a fejlesztési költségek részbeni kifizetésére kötelezik, a kisvállalkozást pedig a szoftver egy alapverziójának átadására. Így a vállalat egy számára használhatatlan alkalmazáshoz, míg a kisvállalkozás a költségeinek csak részbeni fedezetéhez jut hozzá.

Fontos lehet megvizsgálnunk még azt is, hogy a különböző vitarendezési módszerek esetén a konfliktusban résztvevőknek milyen kérdéseket illetően van döntési lehetősége, hiszen annál hosszabban tartó, további problémákat kiküszöbölő megoldás születhet, minél nagyobb befolyásuk van annak részleteire és így minél inkább a magukénak érzik azt a felek.

       Mivel az alternatív vitarendezési eljárások összehasonlítását még hosszasan folytathatnánk, így térjünk át egy konkrét módszer, a mediáció, mint a leginkább a résztvevők igényei szerint testreszabható, ám mégis néhány alapvető formalitást feltételező folyamat részletes bemutatására és gyakorlati lépéseire.