Rövid történeti áttekintés

Arisztotelész volt az első ismert filozófus, aki már az ókorban megfogalmazta a konfliktus mibenlétét, mint az értelem és érzelem ellentétét. Az emberi érzelmeket, mint ösztönös reakciókat írta le, melyek felett az értelem, az ész uralkodik és ez által elnyomhatóak azok a primitív emberi motivációk, melyek konfliktusokat szülve ellenségeskedéseket és csatákat eredményezhetnek. E megközelítés a konfliktust negatív tulajdonságként állítja be, melyet az értelem erejével kell legyőzni.

Hérakleitosz, szintén ókori gondolkodó volt az, aki szemléletében a dolgokat ellentétpárok egységeként látta. Az ellentétek kapcsolatát két csoportra bontva megkülönböztette azokat, mely ugyanazon alanyban találhatóak meg, de a szemlélők szemszögéből más-más hatást váltanak ki és azokat, melyek azért tartoznak össze, mert egy folyamat különböző stádiumai. Az előbbire példa a szegény és a vagyonos ember értékítélete egy pénzmennyiséget illetően, míg az utóbbira a fiatal és öreg ellentétpárja. Ami fontos felismerésként nála megjelenik az az a gondolat, hogy a konfliktus a világban előforduló természetes állapot, hiszen a változásokból fakad, így nem kell harcolni ellene, csak elfogadni.

A középkor az európai földrészen a népvándorlások, letelepedések, városalapítások valamint a keresztény filozófiák elterjedését és jelentőségének megszilárdulását eredményezte. Az időszakot jellemző ideológiai, vallási háborúk és hadjáratok forrása az a szemlélet volt, melyben a rosszat a jóval, a gonoszt az istenivel kell helyettesíteni és a konfliktusokat felszámolva a jóságnak kell uralkodnia. Sajnos a szándék ellenére ez a korszak, melynek a szeretet és békesség megszilárdításáról kellett volna szólnia, mégis folytonos csatározások időszaka volt. A Webster’ s Online Dictionary egyik meghatározása a konfliktusra talán innen is eredeztethető: személyek vagy hadseregek között zajló harc, küzdelem. Fontos még megemlíteni, hogy a keresztény egyház a szerzetesi mozgalmak integrálásával, a gyógyítás, tanácsadás és a pártatlan döntőbíráskodás területén is jelentős tényezővé vált ekkoriban.

A XIX. század egyik legjelentősebb német filozófusa Hegel fogalmazta meg a tézis, antitézis, szintézis hármasságát, mely a konfliktusok kezelése kapcsán bír jelentőséggel. Az egyik fél probléma felvetését vagyis a tézist, követi a másik fél ellenvéleményének kifejtése, az antitézis. Ezen információk összegzése történik meg egy külső harmadik fél által, aki a szempontok összeegyeztetésével javaslatot tesz a megoldásra, ez a szintézis.

A konfliktusok új szintjét ismerte fel Freud, aki az intrapszichikus, személyen belüli konfliktusok témakörével foglalkozott. Az emberi elme vizsgálata eredményeképpen fogalmazta meg elméletét, mely szerint az ember alapvető tulajdonsága a tudatos és a tudatalatti közötti ellentmondásokból ered. Orvosként a páciensek vizsgálata során nem csak a tüneteket vizsgálta, hanem az egyén élettörténetét, körülményeit, kulturális beágyazódásait is figyelembe vette. Ezek az ismeretek a konfliktusok megoldása során akár mediátorként, akár saját szerepünk szempontjából fontosak lehetnek, hogy egy kialakult vitát, ellenségeskedést mielőbb feloldhassunk.

Alfred Adler elméletében a személyen belüli ellentmondások forrása a kisebbrendűségi és felsőbbrendűségi érzés közötti konfliktus. Az emberek természetes igénye, hogy önbizalmuk mértékét folyamatosan növeljék, s ez a törekvés belső feszültséget generál. Amennyiben vezetők esetében a felsőbbrendűség és önbecsülés mértéke és annak belső megítélése nem reális, úgy az a beosztottakkal szembeni bánásmódban tükröződve, munkahelyi konfliktusokat eredményez.

A XX. századjelentős változásokat hozott a konfliktusok megítélését és aktív kezelésüket illetően. Carl Rogers az 1940-es években új megközelítésbe helyezte a beteg-orvos kapcsolatot, melynek eredményeként előtérbe került a kétoldalú kommunikáció a korábbi tudományos vizsgálódás megközelítés helyett. A problémák forrását abban látta, hogy a társadalom szabályrendszerei folyamatos kényszert szülnek az egyén cselekedeteit illetően, így ebből eredeztethetőek konfliktusaink. Rogers érdemei közé tartozik a konfliktuskezelés személyközpontú megközelítésének elterjesztése valamint a feltételeinek megteremtése számos kontinensen.

Louis Coser szerint, a társadalmi konfliktusok gyökere a korlátozott erőforrásokért folyó küzdelem, mely során az ellenség megsemmisítése a cél. Ez a teória a viszályban résztvevőket két csoportra osztja. Az egyik egység szereplői vagyunk mi magunk, míg az ellenfél mindenki más a csapatunkhoz nem tartozó egyén. A közösségen belüli összetartozás és együttműködés eredményeként, számos korábbi elmélettel ellentétben, a konfliktus fogalma pozitív értelmezést kap ez esetben, hiszen csoportegységet, szinergiát létrehozó erőként funkcionál.

Deutsch vizsgálódásai során a konfliktusokat két típusra bontotta. Konstruktívról akkor beszélhetünk, ha a konfliktust követően a résztvevők mindnyájan nyertesnek, destruktívról, ha vesztesnek érzik magukat. Míg az előbbi esetén a további együttműködés a felek között kivitelezhető, addig az utóbbi meggátolja a kooperáció lehetőségét. A konfliktuskezelési módszerek is osztályozhatók kimenetelük alapján e rendszer szerint, gondoljunk csak destruktív esetén a pereskedésre vagy konstruktív példaként a mediációra.

Meg kell emlékeznünk Sartre-ról, aki a személyek közötti konfliktusokat az egyének közötti kapcsolati kölcsönösség és változás eredményeként látta. Úgy vallotta, hogy az ember választhat lehetőségei közül és felfogásában a nem-választás is egy döntést jelent. Ez a gondolat fontos részét képezi a mediációs modell alapjának, mely szerint a felek választásán múlik a konfliktushoz való hozzáállásuk és a döntés szabadsága adja meg a lehetőséget, hogy ha szükséges, azon változtassanak és a jó megoldás mellett döntsenek.

Végül egy kortárs gondolkodót említenék,  Sir Jonathan Sacks -ot. Zsidó rabbiként úgy látja, hogy a konfliktusok, összetűzések a különbözőség elfogadásának megtagadásából erednek, gondolva itt akár vallási, akár politikai, akár társadalmi problémákra. Véleménye szerint a csaták nem harcmezőkön, hanem a fejekben mennek végbe, nem hadseregek, hanem ideológiák ütközetéről beszélhetünk. Felvet olyan ellentmondásokat, mint például mit jelenthet a szabadság egy olyan személy számára, akinek a legfőbb érték Isten akaratának való alárendelés vagy akár annak a kérdését, hogy a demokrácia hogyan léphet előrébb egy olyan egyénnel, aki számára az emberek akarata lényegtelen. Meglátása szerint, a változás sebességének eredményeképpen frusztráció és harag keletkezik a társadalmakban, mely katonai összecsapásokhoz, háborúkhoz vezethet. Ezek megelőzése érdekében a békéltetés, a filozófiai, etnikai, vallási ellentétek feloldása, a különbözőségek elfogadása nélkülözhetetlen. A gyökerekhez való visszatérés, a Biblia tanításai, melyek az egyenlőségről és a szövetségkötésről szólnak olyan értékek, melyekre az amerikai alapítóatyák is országot építettek.